Valójában elkényelmesedtünk, és ebből a robotpilótás állapotból nagyon nehezen lépünk ki. A válság előtti időszakban, akinek volt egy ici-pici üzleti érzéke és vállalkozott, cége volt, az többé kevésbé sikeres volt, meg tudott élni kényelmesen, különösebb erőfeszítés nélkül. Ha elindult a vállalkozás, nem nagyon kellett izzadságcseppeket a továbbiakban hozzátenni. Ez azt eredményezte, hogy rutinná vált minden, robotok lettünk. (kép)
Igen ám, de beütött a baj, a válság, mely nem javul. A legtöbb cég egyszerűen képtelen ebből a robotpilótás ügymenetből kilépni. Számos cég azért omlik össze, mert a kényelmi állapot átcsapott pánikká, és a pánikhangulatban kizárólag a tűzoltással foglalkozik, és nem az érdemi megoldásokon dolgozik. Nyilván, amikor ég a ház, a lakók semmi mást nem látnak, csak a lángokat. A legnagyobb gond, hogy a cégek esetében nem jön a Tűzoltóság!
Mit kell ilyenkor tenni? - kérdezik sokan. Ilyenkor egy lépést hátra kell lépni, és mint egy kívülálló, higgadtan kívülről kell belenézni a cégbe. Tudom, ez nehéz feladat, nem könnyű higgadtnak lenni és főleg kívülálló szemmel látni saját házunkat. Ha ez nem megy, akkor mindenképpen kell hívni egy külsőst, aki látja a fától az erdőt. Olyan külsőst, aki úgy tud tüzet oltani, hogy a másik kezével helyreállít és épít is.
Ha épp nem ismersz ilyen külsőst, akkor jelentkezz be hozzánk, hiszen a Magyar Cég Doktor pont ezért jött létre. Azért, hogy oltsa a tüzet, helyreállítson, építsen, és kimozdítson a robot állapotból.
Kérünk, oszd meg, hogy minél több ROBOT lássa, sokaknak tudjunk segíteni! Hiszen ha a cégek jól működnek, akkor munkahelyeket hoznak létre!