A munkaadó és a munkavállaló között az alapérdek teljesen különbözik. Különösen, ha egy vállalkozásról beszélünk a magánszektorban. A tulajdonos érdeke az, hogy kevés költséggel nagy nyereségre tegyen szert. A munkavállalóé pedig kevés munkával magas fizetést kapjon. Nyilvánvaló az ellentét.
A munkavállaló eldöntheti, hogy az adott munkabérért hajlandó-e annyit dolgozni, amennyit a cég elvár. Ha nem, akkor dönthet, s kereshet másik munkahelyet. A munkaadó eldöntheti, hogy a munkavállaló munkája ér-e annyit, amennyit kér munkájáért. Ha nem ér annyit, akkor dönthet, s kereshet másik munkaerőt, esetleg a többi alkalmazott között felosztja az adott munkakört, munkát. (kép)
Egyre több cég és vállalkozás zötyög. Csökken az árbevétel, csökken a nyereség, a kiadások pedig fokozatosan emelkednek. Előfordul, hogy több a kiadás, mint a bevétel. Ilyenkor, értelem szerűen, át kell gondolni, hogy hol lehet faragni a kiadásokon. Legtöbb esetben mostanra az üzemeléshez köthető alapköltségekkel működnek a cégek, a lefaragásokat már megtették. Nem tudnak mást tenni, az alkalmazottak számán változtatnak, mert ezzel megspórolják a munkabért és annak járulékait. Ki az, akit nem küldenek el? A nélkülözhetetlen munkavállalót.
Nagyon vicces, mert a munkaadók többsége úgy érzi, hogy az alkalmazott nem más, mint a fizetett ellenség. Pedig mindkettőnek az a célja, hogy a cég jól működjön, az alkalmazottaknak legyen munkájuk, s a munkaadónak legyen alkalmazottja, aki elvégzi a munkát.
Akkor hol a hiba? A munkaadónál! Ha úgy érzi, hogy az alkalmazott a fizetett ellenség, akkor az ellenség is! Más munkaerő után kell nézni!
Aki nem lojális a céghez, az bizony ellenség! Most pedig egy cég sem tűrhet meg belső ellenséget!
Cég-Doktor (+36 30 212 6886)
